Vásárhelyi Mária: VÁDIRAT

Vásárhelyi Mária

VÁDIRAT

Azt hiszem most írtam le először: 2021. Véget ért a szörnyű 2020-as év, és a XXI. század második évtizede is. Sok veszteséggel, kevés nyereséggel. Olyan hosszúnak tűnik ez az évtized, hogy az eleje már ködbe vész, nem is látom. Ahogy ködbe vesznek a jövővel kapcsolatos illúzióink is. 

Rengeteget romlott a világ ez alatt az évtized alatt. És még többet Magyarország. Olyan dolgok történtek, amelyekről el sem tudtuk képzelni, hogy megtörténhetnek. Emlékszem, amikor Silvio Berlusconit először megválasztották Olaszországban, Apu - a félig olasz, akit a róla készült besúgói jelentésekben is „Olasz”-ként emlegetnek - azt mondta: „Nem baj, az olaszok most megválasztották, de az elkövetkező négy év alatt egyszer s mindenkorra megtanulják, hogy nem lehet egy kalandort miniszterelnökké választani”. Azt már nem érte meg, hogy utána még kétszer megválasztották, most pedig egy Berlusconinál sokkal veszélyesebb kalandor, Orbán Viktor haverja, Matteo Salvini készül átvenni Olaszország vezetését. 

Amikor Barack Obamát Amerika elnökévé választották, azt gondoltuk, hogy Amerika, a világ legerősebb országa legyőzte önmagát, túllépett saját árnyékán azzal, hogy afro-amerikai elnökre szavazott a többség.  Felemelő volt végignézni, ahogyan az első fekete elnök leteszi az esküjét a tiszteletére összegyűlt hatalmas tömeg előtt. De Amerika nem lett jobb hely attól, hogy afro-amerikai volt az elnöke nyolc évig. Sőt, rosszabb hely lett. Nem javult a kisebbségek helyzete, viszont nőtt a rozsdaövezetekben élő, fokozatosan leszakadó, frusztrált fehér többség haragja. A leggazdagabbakon kívül mindenki úgy érezte, hogy csúszik lefelé vagy legalábbis nem tud előrelépni.

 

A XX. század második felében megszoktuk, hogy egy kicsit mindig jobb lesz, hogy van előttünk perspektíva, van miért „hajtani”. És ettől a perspektívától fosztotta meg fokozatosan a fejlett világ hétköznapi embereit a XXI. század. És az erre adott durva válasz volt Donald Trump megválasztása. Emlékszem, mintha egy rémálomból ébrednék, amikor reggel 6-kor bekapcsoltam a rádiót és azt hallottam, hogy Trump lett az USA elnöke.  Nem akartam elhinni! Mégis négyéves ámokfutása után többen szavaztak rá, mint 2016-ban. Szerencsére a Demokrata Párt jelöltjére, Joe Bidenre még többen. 

De ne áltassuk magunkat!  Trump nem árult zsákbamacskát, nap mint nap tanúbizonyságát adta, hogy tudatlan, műveletlen, hazudozó, csaló hólyag, aki teljesen felelőtlenül hoz döntéseket sorsdöntő kérdésekben is. Most, elnökségének utolsó évében egész Amerika végignézhette, hogy azért halnak meg tízezrek a járványban, mert fel sem fogja a helyzet súlyosságát és képtelen kezelni  azt. A világ legfejlettebb országában követelte a legtöbb halálos áldozatot a járvány. Amerika lett a járvány legnagyobb vesztese. És mindezek ellenére Trump nemcsak hogy meg tudta őrizni támogatóinak döntő többségét, hanem újabbakat is tudott szerezni. Ezt ne felejtsük el, amikor a világ jövőjéről gondolkodunk.

A most búcsúzó évtized nagy vesztesei közé tartozunk mi, magyar demokraták is. Tőlünk nem csak az egzisztenciális perspektíváinkat, hanem a demokráciánkat, a félelem és gyűlölet nélküli életet, a becsületbe és igazságosságba vetett maradék hitünket is elvette ez az évtized. Amikor 1990-ben rendszert váltottunk és főképpen, amikor 2004-ben beléptünk az Unióba, abban bíztunk, hogy „kompország” végleg kikötött Európa partjainál. Fel sem merült bennünk a gondolat, hogy egyszer elvehetik tőlünk a demokráciát és szabadságot. Mert persze rögös út vezetett a diktatúrából a demokráciába, rengeteg áldozattal, igazságtalansággal, csalódással  és gazemberséggel. De arra nem gondoltunk, hogy egyszer csak jön egy valaha volt tehetséges, reményteljes fiatalember, aki már régen elhatározta, hogy gazember lesz.

  

Nekem 2010-ben már semmiféle illúzióm nem volt Orbán Viktorral kapcsolatban, hiszen első kormányzása és az ellenzékben eltöltött 8 éve alatt számomra világossá vált, hogy miféle indulatok és célok vezérlik és milyen alantas eszközöket vesz ezek elérése érdekében igénybe. 

Azt azonban én sem hittem, hogy egy EU tagállamban ilyen könnyűszerrel le lehet bontani a demokratikus intézményrendszert, ilyen gátlástalanul lehet centralizálni a hatalmat és ellopni a közvagyont. De lassan megszoktuk, hogy mindent lehet. Hogy a demokrácia összes tartópillérét le lehet rombolni. Hogy egy félig-meddig írástudatlan gázszerelőből – aki történetesen Orbán Viktor falubelije és barátja - néhány év alatt lehet az ország leggazdagabb embere. Hogy a miniszterelnök tanácsadója szégyenérzet nélkül mondhatja ki, hogy a korrupció az Orbán-rendszer „legfontosabb politikája”. Hogy a legfontosabb pozíciókba egyre felkészületlenebb és tehetségtelenebb emberek kerülnek, akik kizárólag Orbán kegyéből vannak ott, ahol vannak. Ez a kontraszelekció odavezetett, hogy az államigazgatás teljesen bénult, az alkalmatlan és megfélemlített janicsárok nem tudnak és nem is mernek döntéseket hozni. 

S hogy mindennek mik a következményei, azzal most, a járvány idején szembesülünk. Miközben az egészségügyi és szociális szférában dolgozók és a pedagógusok, gyakran egészségüket vagy akár életüket kockáztatva küzdenek az áldatlan körülményekkel, az államigazgatás alig működik. Jól láthatóan teljes a káosz, már régen kicsúszott a kormányzati szervek kezéből az irányítás. Alkalmatlan és döntésképtelen embereknek kellene határozottan, hatékonyan és szakmailag felkészülten döntéseket hozni a napról-napra változó veszélyhelyzetben. De nem mernek dönteni, mert sem felkészültségük, sem a bátorságuk nincs hozzá.   

Marad az összevissza beszéd, a titkolózás és a hazudozás. 

Így történhetett meg, hogy a második hullám idején Magyarország a világ hatodik legrosszabban teljesítő országa lett. Mi vagyunk az egyik ország, ahol lakosságarányosan a legtöbben haltak meg. 

Most pedig, amikor megérkeztek az első szállítmányok az oltóanyagból, mindennél világosabban látszik a teljes káosz. Nevezetesen, hogy az állam képtelen megszervezni az oltást. Mert felkészületlen és működésképtelen. Más országokban már ősszel készen állt az oltási terv. Nálunk azonban az egészségügyi kormányzatnak jól láthatóan mind a mai napig fogalma sincs arról, hogy hogyan, hol és kik fogják beoltani a lakosságot. 

Ezt maga a miniszterelnök vallja be, amikor arról beszél, hogy szerinte a szavazóhelységek a legalkalmasabbak az „oltakozásra”.  

A szavazóhelyiségek 60-70 százaléka valójában óvódákban és iskolákban van, ahová még a szülők sem tehetik be a lábukat a járvány miatt, hónapok óta. 

Orbán Viktor már ősszel arról beszélt, hogy teljes harci készültségben várják a vakcina érkezését. Ehhez képest azonban mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy semmiféle komolyan vehető oltási terv nem létezik.  Pedig nemcsak azt kellett volna megtervezni, hogy hogyan, milyen rendszer szerint „oltakozhatnak” az emberek. Hanem például azt is, hogy mi lesz a kibontott, de fel nem használt oltóanyaggal, amelyet mindössze 5-6 órán át lehet felhasználni. Hogy a kistelepüléseken hol fogják tárolni az oltóanyagot. És egyáltalán, honnan varázsolnak elő annyi szakembert és adminisztratív személyzetet, amennyire szükség van a lakosság átoltásához. 

Izraelben, ahol a legsikeresebb az oltási program végrehajtása, már több mint két millió embert oltottak be. „A nagy siker titka az, hogy Izrael az államalapítás óta nagyon fejlett országos, ingyenes, alanyi jogon járó közegészségügyi ellátást biztosít minden polgárának… A betegbiztosító pénztárt az utóbbi évtizedekben nem csak versenyképes és nagyon magas színvonalon működő rendszerré változtatták, de komputerizálták és felbecsülhetetlen értéket jelentő adatbázist építettek köré. Ez a betegbiztosító rendszer képes arra, hogy az oltás beadását nagyon effektíven megszervezze, de arra is, hogy a beoltottakról, az oltás hatásáról, az esetleges allergiás és más reakcióról adatokat szolgáltasson a teljes lakosságra nézve… És akkor még nem is beszéltünk az Izraelre jellemző szolidaritásról, és a közösségi alapon működő találmányokról – aminek legjobb példája a Waze volt. Az oltás körül is felhasználják ezt. Amint kiderül, hogy egy-egy nap végén az oltóhelyeken maradt vakcinákat ki kellene dobni, mivel másnap már nem lehet őket felhasználni, a közösségi médiát felhasználva tízezrek “dolgoznak” össze és informálják egymást percre pontosan azokról az oltópontokról, ahol maradtak oltások. Ennek segítségével – mondhatni – az utolsó cseppig ki lehet használni a vakcinákat, és a jelenleg jogosultakon kívül mások is oltáshoz jutnak, ha nagyon igyekeznek”. Így számol be az Izraelinfo oldalán egy hazájára büszke állampolgár, aki bár rendszeres résztvevője a Netanjahu elleni tüntetéseknek, mégis készséggel elismeri, hogy a sikerben a legnagyobb érdeme a kormánynak van.

 

Nálunk az Orbán-kormány egyik legelső lépése a sikeres magán-egészségbiztosítói rendszer kifosztása és felszámolása volt. Mert szükségük volt az ezekben őrzött 3 ezer milliárd forintra. A helyükön pedig – az ígéretek ellenére – csak a dudva nőtt.  

Nekünk nincs okunk büszkeségre. Hozzáértők egybehangzó véleménye szerint a 10 ezer koronavírus áldozat legalább harmadának az életét meg lehetett volna menteni, szakszerű, jól szervezett, szolidáris egészségügyi ellátással. 

Molnár Péter, az ismert politikus és slammer ma elmondta a Klubrádióban, hogy hogyan halt meg idős édesanyja koronavírus fertőzésben, a kórházban. Elcsuklott a hangja, amikor arról beszélt, milyen érzés azt hallani a telefonba, hogy „ne haragudjon fiatalember, de sajnos képtelenek vagyunk az édesanyjának azt az ellátást biztosítani, amire szüksége lenne”.  

Édesanyja, Molnár Éva pedagógus volt, kisiskolásokat tanított. Minden évben amikor első osztályt indított, már nyáron végiglátogatta leendő tanítványait, hogy megismerkedjen velük és ne legyen számukra olyan félelmetes az iskolakezdés. Amióta pedig nyugdíjas lett, nemcsak ott volt, hanem süteményt is osztott minden olyan tüntetésen, ahol a demokráciáért és szabadságért kellett szót emelni. Az utóbbi években már alig tudott járni, de akkor is elment tüntetni, mert ahogy mondta; „állni még tud”. 

Péter a fia, aki a Fidesz alapító tagja volt, azt mondta, hogy vádolja Orbánt Viktort édesanyja és sok más elvesztett életért, amelyet meg lehetett volna menteni. És én egyetértek Molnár Péterrel.