Umberto Eco szerint a fasiszta àllam ismérvei:
"1, hagyománykultusz, visszatérés az aranykorba, a dicső múltba nézés, mind ehhez a modernizmus, a liberalizmus és felvilágosodás elvetése szükséges;
2, a vallás vagy legalábbis valamilyen okkultista pótlék beemelése a nemzeti politikába;
3, a cselekvés kultusza – mindegy, hogy mit lép a politikus, de ne látszon döntésképtelennek;
4, az egyet nem értés megbélyegzése, az ellenzék általános hazaárulónak minősítése, ezzel a nemzetfogalom kisajátítása;
5, félelmek generálása, általában az idegengyűlölet tudatos erősítése;
6, az ellenzék idegenszívűnek minősítése és minden ellenzéki kísérlet államrenddel szembeni fellépésnek titulálása;
7, a külső és belső ellenség szerepének, hatalmának és céljainak felnagyítása, torzítása, amiket általában összeesküvés-elméletekkel oldanak meg, ám a kijelölt ellenség mindig kevés reális veszélyt jelent, különben fennáll a veszély, hogy visszaüt;
8, „a küzdelemért él és nem az életért küzd”, a lényeg a háborús hangulat, a mozgósítás, amivel a híveket ugrásra készen lehet tartani;
9, „tömegelitizmus”, azaz populista és elitista egyszerre, élen a Vezérrel;
10, hősiesség kultusza;
11, szexizmus, a fasiszta rendszer hangsúlyozza a „férfiasságát”, miközben a nők szerepe a családra redukálódik;
12, közösségelvűség akár az egyéni szabadságjogok teljes elvetésével, ám a közösség érdekeit egy szűk kör nyilatkoztatja ki;
13, a fasiszta rendszer mindig a többség akaratára hivatkozik, minden ellenérvet erővel söpör le az asztalról;
14, a parlamentarizmus elvetése, mivel a többség akaratának érvényesítéséhez elegendő egy szűk uralkodó réteg, ami ismeri a tömegigényeket és ki is elégíti azokat.”
