A fele sem igaz annak, amit a kormánytagok mondanak a gazdaság védelmével kapcsolatban. Ez szó szerint így van például a turisztikai szállásadók novemberre adott támogatása esetében, de tucatnyi egyéb lódítással is kénytelenek szembesülni a gazdaság szereplői.
Nagy szolgálatot tenne a könyvelőknek az, aki elintézné, hogy a kormányinfók közvetítésekor a nézők ne csak a jeltolmácsolás információit lássák a bal felső sarokban, hanem egy műszert is, amely a hazugság fokát méri. Így talán kevesebb ügyfél rohanna hozzájuk, hogyan is lehetne érvényesíteni azokat a kedvezményeket, amelyeket a kormányszóvivők bejelentenek. Pórul jártak például azok a szálláshely-szolgáltatók, akik úgy gondolták, hogy ha a kormány általában beszél róluk, akkor személy szerint mindegyikük megkapja az állami kompenzációt november hónapra. A támogatásra azért lenne szükség, mert a járvány miatt a kormány – az üzleti utakon kívül – minden idegenforgalmat betiltott.
A legkisebb szolgáltatók azonban kimaradtak a kormányzati jótékonykodásból. A rendelet úgy szabta meg a feltételeket, hogy csak a hivatalosan bejelentett foglalások értékének a 80 százalékát téríti meg. Ez rendben is van azoknál a kisebb-nagyobb szállodáknál, amelyek meghatározott szoftvereken keresztül jelentik a foglaltságot a Magyar Turisztikai Ügynökség Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központjába (NTAK). Ám éppen az ügynökség tette lehetővé, hogy a legkisebb, legfeljebb három szobát üzemeltető szállásadók (jellemzően a falusi turizmus vendéglátói és az egyetlen lakással működő airbnb-zők) egy egyszerűsített programmal jelentkezzenek be. Ebbe csak az utas megérkezését kell regisztrálni, a szoftver nem is teszi lehetővé a foglalás adminisztrációját.
A szakmai szervezetek tízezerre teszik az így hoppon maradt szállásadók számát, miközben a kormány sikerkommunikációja szerint az állam több mint 11 ezer szolgáltatónak juttat összesen mintegy 15 milliárd forintot. Az NTAK-ban ugyanis novemberre 928 ezer vendégéjszakát rögzítettek. A szolgáltatók másik feléről viszont szót sem ejtenek.
Ám van ebben a tényszerűnek tűnő közlésben még egy bibi.
Hogyan lehetett novemberben 928 ezer éjszakányi foglalás? Külföldi turisták érkezése eleve kizárt, viszont valóban, tavaly is egymillió volt a belföldi vendégéjszakák száma ebben a hónapban, tehát nagyjából annyi, mint az idén. Vagyis az idén, a tomboló járvány közepette ugyanannyian akartak utazgatni, mint egy évvel ezelőtt. Az ügynökség a HVG érdeklődésére annyit mondott, hogy „a belföldi utazási kedv a tavalyi év azonos időszakaihoz viszonyítva hasonló értékeket mutat”. A szállodaszövetség viszont két hete úgy nyilatkozott a HVG-nek, hogy a budapesti hotelek foglaltsága 2-3 százalékos, az országos átlag pedig 15-20 százalék.
Az elképzelhető magyarázatok egyike az lehetne, hogy a jól értesültek idejében foglalásokat szerveztek a szálláshelyeikre. Azt nem kell mindenkinek látnia, hogy ebből végül hányan bukkantak fel a recepción. A tőzsdén ilyenkor gyanakszanak bennfentes kereskedésre, amit szigorú vizsgálat szokott követni. A kormányhoz közel álló üzletemberek által igencsak kedvelt turisztikai ágazatban viszont az ügynökség féltve őrzi a közpénzből felépített adatbázis statisztikai információit, és kedve szerint csöpögtet belőle, így a nyilvánosság számára ellenőrizhetetlen, ki és mennyivel részesül a 15 milliárd forintból.
Csalódtak az idegenvezetők is, akiknek a problémáit júliusban pipálta ki a kormány, mondván, hogy meghirdet egy pályázatot, amelyen fejenként akár egymillió forinthoz is juthatnak a turisták nélkül maradt sétavezetők. Azzal már csak a pályázati dokumentumban szembesültek a szakemberek, hogy a tender csak a vidékieknek szól – mondván, Brüsszelben nem engedik a fejlett Budapestet támogatni. Így a pályázatra jelentkező 155 kollégából 149-en meg is kapták a 200 ezer és egymillió forint közötti összeget, ám a 4 ezer aktív budapesti idegenvezető a tavaszi járulékkedvezményen kívül egy fillér segítséget sem kapott. Hiába kérték, hogy legalább a havi 50 ezer forintos kisvállalkozói adójukat engedjék el, nem hallgatták meg őket – mondja a Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnöke, Deák Judit, hozzátéve: feltételezni se meri, hogy a fővárosiak politikai alapon maradnának ki.
Nem mintha az utazási irodák túl tudnák élni ezeket a hónapokat. Március óta csak 4 havi járulékmentességet és 3 havi bértámogatást kaptak, és hiába lobogtatja a kormány a Széchenyi-hitelprogramot, a bankok vonakodnak kölcsönt adni ennek az ágazatnak. A vagyoni biztosíték kötelező összegét pedig hiába mérsékelték, ha cserébe a biztosítótársaságok – a kockázatokra hivatkozva – 50 százalékkal megemelték a tarifákat.
Az idegenforgalom mellett a vendéglátás, a kulturális szolgáltatások és a kiskereskedelem bizonyos területei (főképp amelyek kimaradnak az internetes megrendelések fellendüléséből) tartoznak még a járvány fő kárvallottjai közé. Lenne is megoldás a bajaikra, méghozzá éppen ott, ahová Orbán Viktor tekintgetni szokott. Ausztriában már a nyár közepén döntöttek arról, hogy 2021. márciusig meghosszabbítják a Kurzarbeit nevű bértámogatási programot, amelynek egyik nagy előnye, hogy ellenőrizhető, ki szorul rá a bevételeinek visszaesése miatt. Az sem lehet érv ez ellen, hogy nem futja rá, hiszen maga a kormányfő vizionálta az elmúlt években a fejlődés motorjának Kelet-Európát, folyamatosan lesajnálva a kontinens nyugati felét.
Tücsök módjára azonban más húrokat pengetett egész nyáron a magyar kormány, így nem csoda, hogy a tél közeledtével az intézkedések előzetes megfontolás nélkül, az utolsó utáni pillanatban érkeznek. A kormányfő ígérete ellenére az állam egyelőre nem tudta pótolni az elveszett munkahelyeket (a hivatalosan nyilvántartott álláskeresők még októberben is csaknem 70 ezerrel többen voltak, mint egy évvel korábban), miközben a jelenleg legfontosabb állásokba, vagyis az egészségügybe lasszóval sem lehet fogni embereket. A kórházak kétségbeesetten keresnek ápolókat a koronavírusos betegek mellé, több száz aktív álláshirdetés lelhető fel, de a kormány ahelyett, hogy a nyáron valódi átképzési programokat hirdetett volna meg, a katonás vezénylésben hisz. Egészségügyi tanfolyamok nem indultak.
A tavaszi karanténban beharangozott informatikai képzésről őszre kiderült, hogy fabatkát sem ér. A kiválasztott képzőhelyek nem a saját, jól bevált programjukat adják elő, hanem államilag előírt tananyagot. A digitális oktatást sem készítette elő a kormány, pedig a járványügyi szakemberek elsöprő többsége tudta, hogy a pandémia őszi hulláma elkerülhetetlen.
Amikor pedig a kormány rákényszerült az iskolák legalább egy részének a bezárására, az ebből adódó problémák jelentős részét áttolta a magánszféra – az internetszolgáltatók – oldalára (éppen úgy, ahogy az éjszakára ingyenessé tett parkolóházak esetében is történt, a tulajdonhoz való alkotmányos jog megsértésével). Ennek az lett a következménye, hogy a telekommunikációs cégeknek úgy kellett bevállalniuk a középiskolásoknak szánt ingyenes internetet, hogy senki sem tisztázta, miként térítik meg számukra a kieső bevételt. Mint ahogy az sem egyértelmű, miként lehet igazolni a tanulói jogviszonyt és a jogosultságot a tarifa elengedésére.
Ami viszont a legnagyobb baj: a kedvezmény csak a vezetékes internetre és csak a középiskolásokra vonatkozik, holott sokuknak, különösen a szegényebb családokban élőknek, csak mobilinternetük van, az ugyancsak távoktatásban tanuló egyetemisták pedig teljesen kimaradtak az ingyenes netből. Így hiába lehetett látni tavasszal, hogy a digitális oktatás éppen a leghátrányosabb helyzetű gyerekeket sújtja leginkább, sem informatikai eszközök kiosztásával, sem a támogatás helyes célzásával nem enyhítették a nehézségeiket.
A társadalmi különbségek árokásását tehát még válság idején sem függeszti fel a kormány. Szabad szemmel is jól látható, hogy van egy olyan munkavállalói réteg, amely a szürke-fekete zónában mozog, és a vendéglátóhelyek, az irodaházak bezárásával, illetve az építőiparban is érezhető visszaeséssel elestek a jövedelmüktől, vagy legfeljebb három hónapon át kaphattak álláskeresési járulékot. A Központi Statisztikai Hivatalnak a kormány által is elfogadott számai szerint a tíz legnépesebbnek számító szakmán belül a takarítóknak, a szemeteseknek és a kőműveseknek csökkent a legnagyobb, 15-17 százalékos arányban a foglalkoztatásuk – már a harmadik negyedévben, pedig az csak novemberben következett be, hogy az újabb karantén miatt kiürültek a városközpontok.
Az ő ügyüket is felkaroló aHang nevű civil alakulat a magát kormányzati bennfentesként beállító Parragh László kamarai elnököt próbálta rávenni, hogy képviselje ügyüket a kormánynál, és segítsen, hogy hat hónapra terjesszék ki az álláskeresési járadék folyósításának lehetőségét. Az aktivisták azzal érveltek, hogy az a körülbelül 300 ezer forint, amelyet a három hónap alatt összesen kapnának, úgyis a vállalkozásoknál csapódik le, hiszen boltba mennének, vásárolnának, fogyasztanának. Parragh azonban, miközben minden követ megmozgatott, hogy az önkormányzatokat megfojtsa az iparűzési adó felfüggesztésével, végül is azzal küldte el az aktivistákat, hogy szociális ügyekben nem kompetens.
Csak hát kérdés, hogy akkor ki kompetens – mondja az aHang alapítója, Hajdú Gergő. Jelenleg ugyanis egyetlen támogatás sem éri el azokat, akik a járvány következtében elvesztették alkalmi vagy a munkaerőpiachoz csak lazán kötődő munkájukat. Az aktivista tapasztalata szerint állami felelősségvállalás híján őket csak magánadományokkal lehet kompenzálni. Olyan, mintha az állam – a kamarai elnökhöz hasonlóan – nem lenne kompetens a szociálpolitikában. Hajdú Gergő tipikus élethelyzetnek mondja, amit például Dél-Baranyában tapasztalt, hogy a járvány előtt egy villanyszerelőnek fix munkája volt Horvátországban, ahol tengerparti nyaralók építkezésein dolgozott. Az ingázás korlátozása miatt azonban egyik napról a másikra elvesztette a jövedelmét, miközben az ormánsági faluban az egekbe szöktek az árak. Kellő kereslet híján csak mozgóbolt van, ott pedig egy tojásért például 60 forintot kell adni. Ilyenkor sok helyen mindössze egyetlen ember marad, aki segítő kezet nyújt a bajban, az pedig nem más, mint az uzsorás – mondja az aHang civil aktivistája.
Orbán Viktor a Die Zeit-nak: Mi vagyunk a jogállamiság utcai harcosai
Mi vagyunk a jogállamiság utcai harcosai, forradalmárai (...) Ez nem politikai program, ez az életünk. Hogyan léphetnék ki a saját életemből?
– ezt mondta Orbán Viktor a Die Zeit-nak adott nagyinterjújában, arra a kérdésre, hogy foglalkozott-e a magyar uniós-tagság megszüntetésének gondolatával.
A miniszterelnök a történelmi múlttal magyarázta Magyarország szerepét az Európai Unióban. Itt felelevenítette a magyarság súlyát abban, hogy a vasfüggönytől keletre is érvényesüljenek a jogállamiság „objektív kritériumai.”
Elmondása szerint a nyugat-európai politikában Otto Graf Lambsdorff volt a politikai mentora, majd Helmut Kohl kollégája és barátja lett.
Tőlük tanultam a demokráciát. A politikai versenyt, a piacgazdaságot
– állította.
Kifejtette: Kohl és Lambsdorff gondolkodásában „egyensúly volt a nemzeti szuverenitás, a saját kultúra és az Európai Egyesült Államok között”. Így „akkoriban úgy gondoltuk, hogy Nyugat-Európa jó, és eszünkbe se jutott, hogy ezt el is lehet szúrni”, de már „megtanultuk: Európa lehet jó és rossz is.”
Az Unión belüli harcok kiéleződését Orbán Viktor a migrációval magyarázta.
Egyszer csak azt láttuk, hogy valaki meg akarja határozni, ki tartózkodhat Magyarországon
– mondta, majd hozzátette:
Bennünk nincs muzulmánellenesség. Csak van egy elképzelésünk a saját életünkről.
Kifejtette, hogy „a mediterrán térségben talán jól együtt élnek az arabok, muszlimok és a keresztény világ. De mi, magyarok ennek a régiónak az északi pereméhez tartozunk, ezért olyan fontos számunkra a történelem. A mi felfogásunk szerint az történik ma Nyugat-Európában, ami korábban nem sikerült, nevezetesen, hogy a muszlimok elfoglalják Bécset, vagy akár még tovább is mennek”. Szerinte a „magyarok” számára a multikulturális társadalom önfeladást jelent, a keresztény–zsidó kultúra védelme pedig az fennmaradást.
Az interjúban természetesen Soros György személye is előkerült. Vele kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta:
Vállalom, hogy mindenkit kritizálok politikai véleményükért, még azokat is, akik zsidók. Kit érdekel, hogy néhányan azt mondják, antiszemiták vagyunk? Nem vagyunk azok. Minket nem érdekel, hogy Soros György zsidó-e vagy sem. Soros György olyasmit akar, ami rossz Magyarországnak. Ő mondta ki először, hogy azokat az országokat, amelyek nem engedik be a migránsokat, meg kell büntetni és el kell tőlük venni az európai uniós pénzeket.
„Ez egy pusztán politikai vita Soros Györggyel” – tette hozzá.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy „Sorosnak komoly érdemei vannak Magyarországon a kommunizmus megdöntésében. Támogatta azokat az ellenzéki csoportokat a nyolcvanas évek második felében, akik antikommunisták voltak. Politikai véleménykülönbségek mindig voltak, de itt is volt egy pillanat, amikor a dolgok természete megváltozott. Ez 2015-ben volt. Megint csak a migráció. Meg akarta mondani nekünk, hogy mit kellene tennünk” – fejtette ki a miniszterelnök.
AZ EU-S FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁT JOGÁLLAMISÁGI FELTÉTELEKHEZ KAPCSOLÓ MECHANIZMUS KÖRÜLI VITÁRÓL KIJELENTETTE, HOGY „VAN MEGOLDÁS”.
Elmondása szerint, ha egy helyzet bonyolult, vissza kell térni az alapvető szándékokhoz. „A rászoruló országok gyorsan akarnak pénzt – adjuk oda a pénzt. Más országok új jogállamisági szabályokat akarnak - rendben, beszéljük meg. Az első dolgot azonnal meg kell tennünk, a második dolog kevésbé sürgős”.
„A jogállamiság köszöni, jól van, egy új szabályzás várhat még néhány hónapig” – vélte.
Arra a felvetésre, hogy politikai atombomba-e az EU-s költségvetés és a járvány hatásainak ellensúlyozására tervezett helyreállítási alap jóváhagyásának megtagadása a jogállamisági mechanizmus miatt, azt mondta:
ha a németek csinálnak ilyesmit, akkor atombombák, ha mi dobjuk le őket, akkor csak kézigránátok.
Kifejtette, hogy „vitáink vannak az értelmezést illetően. Létre lehet ugyan hozni egy új jogállami mechanizmust, de akkor ki kell egészíteni az alapszerződést. Ami most folyik, az az, amit a szerződés fokozatos megváltoztatásának, újratárgyalásnak hívunk, amelyben az érintetteket véleményét nem kérik ki. Ez csúnya dolog, és ellentmond a jogállamiság eszméjének”.
Hozzátette, hogy „az én kis kézigránátom nem elég, a németek viszont képesek lennének elválasztani a válságkezelést a jogállamiságról szóló vitától”.
Arra a kérdésre, mi történik, ha javaslatát nem fogadják el, azt válaszolta, hogy „a problémát Németországnak kell megoldania”, ami „egyfajta Mission Impossible, de a németeké a soros elnökség, ők felelősek ezért”.
Kiemelte: „mi nem kapunk pénzt az uniótól; ezt a többi tagállam által nálunk megtermelt profitért kapott kompenzációnak tekintjük, ezért nem érint meg minket, ha pénzzel zsarolnak”.
ÚGY VÉLTE, NINCS EGYENLŐ VERSENY, MERT „MI A KOMMUNIZMUSBÓL ÉS DIKTATÚRÁBÓL JÖVÜNK ÉS AZ OLYAN ORSZÁGOK, MINT NÉMETORSZÁG, A KAPITALIZMUSBÓL, A SZABADSÁGBÓL JÖNNEK”.
Ezért „sem a németek, sem a brüsszeliek nem tekinthetik ajándéknak a Magyarországnak jutó uniós forrásokat”, mert csupán „a tisztességtelen versenyben elért előnyük részleges kompenzációját” jelentik.
Magyarország nettó 4,1 milliárd eurót kap az Európai Uniótól, és a többségében német cégek 6 milliárd eurót visznek ki évente az országból – tette hozzá az idehaza kevéssé hangoztatott információt a magyar kormányfő.
