Háború 2.

Alszol a lakásodban szép nyugodtan, majd arra leszel figyelmes, hogy átmászok a kerítéseden és felfeszítem az ablakodat.
Ezután bemászok a lakásba és leülök a nappali közepén.

Megnyugtatlak, hogy nem akarok neked rosszat, csak a gazdag szomszédodhoz igyekszem, csak oda nem lehet egyszerűen a riasztó miatt bejutni.
Te csinálsz nekem egy szendvicset, mert elpanaszolom, hogy napok óta nem ettem, és eléggé ki vagyok merülve.
A szendvicset kibaszom a kukába, mert mondván szar, és üvöltve közlöm veled, hogy azonnal csinálj nekem másik kaját és többet, különben kimegyek az előszobába és felgyújtom a retekbe az egészet!
Közlöm megint veled, hogy nem akarok itt maradni, mert Te csóró vagy és leszarlak, csak ugródeszka vagy, de az viszont legyél nagyon jó.
Közben azért jó párszor a nappalid szőnyegére piszkítok.
Átjön a harmadik szomszéd, aki közli, hogy szerinte gazdagék simán befogadnának csak Te nem engedsz.
Erre megint üvöltözni kezdek veled és követelem, hogy azonnal kezd meg a fal bontását, mert én oda AKAROK menni.
Nem kérek, nem egyeztetek, hanem KÖVETELEK ÉS AKAROK.
Te próbálsz megoldást találni: a falat mégsem bonthatod ki szó nélkül, de az sem működik, hogy én ott üvöltözök és török zúzok a lakásodban.
Közben megint piszkítok és az ellátásom miatt balhézok kicsit. Párszor sértegetem a családod tagjait és téged is, hogy mennyire mocskos szemetek vagytok Ti velem.
A szomszéd is felébredt a zajra és közli, hogy ha átjutok, akkor befogad, majd felhív téged, hogy falbontás és erkély mászás kizárva, mert ezt tiltja a szabályok törvénye, amit be kell tartani.
Te megint állsz, hogy most mit kellene csinálj. A gyerekeid már rettegnek, neked eleged van az egészből. A házmester, akinek a dolga lenne az egész ügy kezelése, közben lopja a balkonládákat a virágokkal, mert éppen mindenki a Te lakásodra figyel.(a múltkori közös költség eltűnésével sem foglalkozik így most senki).
Ez az a pillanat, amikor eljutsz oda, hogy takarodjon mindenki a lakásodból ahova akar, csak el onnan!
Várod a reggelt, amikor neki kezdhetsz takarítani és megint nyugalom lesz a lakásban.
Közben a házmester már a szomszédodban van, hogy a harmadik szomszéddal megtárgyalják, semmi keresni valóm nincs nála, úgyhogy vissza juttatnak a lakásodba....

Háború

Te mit csinálsz, ha kitör a háború? 

Én menekülök. Az első lövés után fölkapom a gyerekeimet, húzom magam után a páromat, és el innen az első helyre, oda,  ahol,  nem lőnek. Nem tudom, ki fogad be és hol. Nem tudom, meddig kell bujdosnom. Lehet, hogy az első országig, ahol béke van. Lehet, hogy tovább megyek, ahol vár valaki. A gyermekkori barátom Nagy-Britanniában? A régi rokon az Államokban? Valami távoli ismerős Indiában? Dél-Amerikában? 

Te mit viszel magaddal? 

Én a futócipőmet, mert abban talán hosszabban bírom a gyaloglást. A túradzsekimet, mert vékony, mégis meleg, nem ázik át,egy vagyon volt akkor, mikor még béke volt, és meg tudtam venni a fizetésemből. Kevés ruhát, majd mosok valahol. Mi lesz, ha nem? De nagy csomaggal lehetetlen menekülni! Viszem a kislányom kedvenc plüssjátékát, a pandát. (Istenem, hogy szerzek neki pelenkát? Tápszert?) Az irataimat, a összes készpénzt, a bankkártyámat (egyáltalán fel tudok róla venni pénzt? vagy zárolták a számlámat?), családi ékszert, aranyórát, mindent, amit pénzzé lehet tenni egy idegen országban. A telefonomat, tabletet, laptopot, bármit, amivel elérhető a külvilág, amivel kapcsolatot tudok tartani az otthoniakkal. Talán a laptop túl nehéz, akkor csak az adataimat. Vagy azokat inkább mentsem föl a netre? A neten béke van. 

Te hogy menekülsz?
És én hogy menekülök? Lesznek még repülőjáratok? Vonatok? Elmegyek valameddig autóval? Busszal? Előbb-utóbb gyalogolni kell. Sátrat nem is viszek, nehéz. Hálózsákot talán. Aztán fennakad egy kerítés drótján. A hangszerem a legdrágább ingóságom, de azt is hátra kell hagynom, túl nehéz, eladni se volna egyszerű. Gyalogolni kell, nem ismerem az utat. Egyedül próbálkozom? kalauzt keresek? embercsempészt... Mennyi időm lesz menekülni? Lehet, hogy egy szál ruhában kell kirohannom a házból a bombák elől. Apai-anyai ágról a génjeimben van a menekülés.  Lehet,hogy útközben kirabolnak. Lehet, hogy átvernek. Lehet, hogy minden holmimmal épségben megérkezem, és lehet, hogy semmim nem marad. 

Te mit remélsz egy idegen helyen?
Mondhatod, hogy nem leszel elveszett, beszélsz angolul, németül, franciául, de mit csinálsz, ha Afrikáig kell futnod vagy át a Kaukázuson, és senki nem érti, amit mondasz?  Én elveszett leszek. Néha már a szülővárosom határán az vagyok (talán az ősök röghöz kötöttségét hordozom). Remélem, hogy nem bántanak majd. Hogy nem zárnak be. Hogy nem választanak el a páromtól vagy a gyerekeimtől. Hogy gondoskodnak rólam, adnak legalább egy pohár vizet, egy tányér levest, egy takarót éjszakára. Vagy legalább nem köpnek a lábam elé, az arcomba, mert idegen vagyok, más a ruhám, más a nyelvem, nem eszem meg az ételeiket, és rémülten kapaszkodom az okostelefonomba, amellyel a hírekhez juthatok, amely, talán utat mutat egy aluljáró mélyén, Próbálok kapaszkodni az egyetlenbe, ami békebeli, civilizált önmagamra emlékeztet.