Zavarba ejtő az a szűnni nem akaró kormányzati törekvés, amely a nemzet egészséges étkeztetését célozza. A szándék eszköztárába főként adózási és importkorlátozási döntések tartoznak.
Az intézkedésekből azonban eklektikus kormányzati gondolkodásmód bontakozik ki. A hatalom egyik ökle keményen odavág az úgymond (és sok esetben, tényleg) egészségtelen, például nagy cukortartalmú élelmiszerek forgalmazóinak, a másik keze viszont állami készletek piacra dobásával igyekszik leszorítani a hirtelen megugró cukorárakat. Hatalmas adóemeléssel igyekszik az úgynevezett kommersz szeszek fogyasztását visszaszorítani, miközben a népbutítási mértékében attól semmivel sem különböző házi gyümölcspárlat-főzés egyrészt szinte teljes adómentességet kap, másrészt az üzleti pálinkagyártás adója csak tizedével emelkedik a konkurens italokéhoz képest. A legújabb ötlet szerint korlátoznák a fagyasztott importhús élelmiszer-ipari felhasználását, amivel a kiskeresetű emberek asztaláról egy pillanat alatt eltakaríthatnák a párizsit, a baromfi virslit meg a lecsókolbászt – azt a majd nem húst, amelyet ez a réteg még egyáltalán megengedhet magának. Vegyen helyette drágábbat, következésképpen magasabb áfa tartalmút. Mindennek állami kommunikációjában a meghatározó elem azonban az egészséges életmód (igen, még a pálinka ügyében is!), miközben csak a vak nem látja, hogy az egész mögött csupasz költségvetési szempontok húzódnak meg.
Egy Aradról származó nagykereskedelmi menedzser kajánul megjegyezte, neki ez ügyben három évtizeddel ezelőtti szülőhazája sejlik fel. Egy bizonyos Ceausescu nevű diktátor elhatározta, hogy márpedig ő függetleníti magát a gonosz külföldi bankoktól, nem tárgyal megalázó feltételekkel felkínált halasztásról meg más úri huncutságokról, inkább szorít a nép nadrágszíján, és visszafizet minden tartozást. Erre a legkézenfekvőbb megoldást a közfogyasztás drasztikus visszaszorítása kínálta: Romániában ekkoriban gyakran kialudt a villany, a csapokból csak csepegett a víz.
A legmókásabb kormányzati álláspont azonban az akadémikusnak hazudott feleségtől, Elenától származott, aki szerint a román nép (amely egyes térségekben konkrétan éhezett) egészségtelenül sokat és „rossz fehérjeszerkezettel” eszik (értsd: húst töm magába), ezért a kormányzat a háznál, akár lakótelepi erkélyeken is nevelt zöldségfélék felé kívánja elmozdítani a fogyasztást. Merthogy első számú szempont az egészség és az önellátás. Tényleg ismerős...
A párhuzam persze túlzó és szélsőséges talán, de az ügyben illene végre legalább mifelénk őszintén beszélni. Ez az elképzelt szöveg így hangzana: bajban vagyunk, és ott szorítunk, ahol sok a fogyasztás, tehát nagy bevételt remélhet az állam. Cigin, italon, gázolajon, olcsó tömegárun keresünk pluszadót. Megérti ezt az ember, bár egyesek szociális érzékenysége, mások egzisztenciális alapú haragja nehezen tűrné az ilyen nyíltságot. Ám a parasztvakításnál mégis jobb lenne a tiszta beszéd,mert most már nem a lóláb kandikál ki az ájtatos köntös alól, hanem egy egész ménes.
Külföldön - különösen a jó minőségű élelmiszeripari termékeket előállító Olaszországban és Franciaországban - a magyar, és általában véve a kelet-európai mezőgazdasági termékekről, húskészítményekről állítják, hogy silány minőségűek, és tapasztalatból mondom, hogy igazuk van.Mellesleg elég megkóstolni egy hazai Sparban árult német vagy osztrák, Nyugat-Európában igencsak közepes minőségűnek számító terméket ahhoz, hogy belássuk, bizony sokkal jobb ízű és minőségű, mint a konkurens magyar termék.
És ne felejtsük el azt sem, hogy ha mi kitiltjuk a külföldi termékeket a magyar piacról, a mi termékeinket ugyanúgy ki fogják tiltani a külföldi piacokról. Vagy úgy gondolnánk, hogy jól járnánk az önellátással?
Parizer, lecsókolbász adózik. Házi pálesz, almabor nem!
Még emlékszem, a kilencvenes évek elejére, mikor még nem voltak itt a multik. Sorban állás után megvehetted a magyar árut a magyar hentesnél. Amikor meg akartam főzni, olyan büdös volt, hogy kidobtam a szemétbe, patkány szaga volt a virslinek is. Ez többször is előfordult, míg meg nem jött a multi, az óriás üzletével, ahol hasonló áron egész jó szlovák füstölt virsli volt kapható...
Azt kéne már belátniuk sokaknak, hogy a nagy tömegek nem azért vesznek gyenge minőséget és alacsony beltartalmat, mert hülyék, hanem mert nem telik nekik többre.
Olyan ez, mikor egyesek mindig a Józsi bácsi kis magyar két személyes boltját akarják megvédeni, a csúnya multitól, ahol ezrek vásárolnak, van választék, és az árak valamennyire elfogadhatóak. De azért: Hajrá Józsibácsi!
A magyar piacot megvédik, de ki védi azt a csóró magyart, akinek csak teszkó gazdaságos virslire futja? "Vegyen helyette drágábbat, következésképpen magasabb áfatartalmút. " - talán ki kellene állni a minimálbért kereső ózdi munkás elé és elmagyarázni hogy miből. Orbanisztán hajrá!
Senkit ne zavarjon, hogy a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart már rég padlóra tették, a szőlőtőkék és almafák kivágásáért fizetett júdáspénztől a cukor- és csokoládégyárak, konzervgyárak, tejüzemek aljas privatizációján, majd lebontásán át a baromfitenyésztés ellehetetlenítéséig, a gyógynövények termesztésének EU-s korlátozásáig. Műhús, brazil cukor, sajtszerű készítmény, energiaital. Ez van.
A fagyasztott importhús elleni fellépés mögött nem a megszorítás szándéka áll, vagy éppen Ceausescu gondolatvilága, hanem piacvédelem, mert a lejárt szavatosságú fagyasztott húsokkal elárasztják Magyarországot és ezzel padlóra teszik a magyar hústermelést, megszüntetésre kényszerítenek magyar vállalkozásokat és magyar munkahelyeket.
Szóval lehet poénkodni, de lehet sorolni EU tag, agrártermelésben érdekelt országokat, akik hasonló piacvédelmi trükkökkel védik a gazdaságukat, az élelmiszerpiacukat az EU-s szabadkereskedelmi szabályok ellenére.
