„Félázsiai származékoknál, mint mi, csak így megy”

„Félázsiai származékoknál, mint mi, csak így megy” Konzultáció - Demján Sándor keményen kritizált, Orbán Viktor magyarázkodott Nyílt színen, a miniszterelnök jelenlétében bírálta Demján Sándor a kormány gazdaságpolitikáját a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tegnapi elnökségi ülésén. A szervezet elnöke közel egy órán át magyarázta, szerinte milyen hibákat követett el a kormányzat. Közben megjegyezte: Miniszterelnök úr, ami itt van, az nem unortodox gazdaságpolitika, mert az ott kezdődne, hogy beruházások vannak. Félretájékoztatottnak nevezte a kormányfőt, akivel elhitetik, hogy az elmúlt időszakban kifizetett uniós pénzek a jelenlegi kormánynak köszönhetők, holott valójában az előzőhöz köthetők. Helyeselte, hogy megkezdődtek a tárgyalások az IMF-fel, amelynek szerinte hálásnak kellene lennünk, hiszen 2008-ban megmentette az országot az államcsődtől. – Kell az új hitel, hogy be lehessen indítani a termelőberuházásokat – jelentette ki. Orbán Viktor jól bírta a kemény kritikát, legfeljebb annyiban viselkedett másképp a szokásosnál – amikor szinte mozdulatlanul hallgatja az előadót –, hogy izgett-mozgott, feltűnően gyakran dugta össze a fejét Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral, illetve annyira figyelte Demján előadását, hogy teljes testével felé fordult. Szóhoz jutva azt mondta, volt az alkalomra írt beszéde, de azt már nincs értelme felolvasni, mert „változott a táncrend”. A kritikát megköszönte, s hozzátette, azért is fogadja el, mert Demján javaslatokat is megfogalmazott. Ilyen volt egy beruházási alap felállítása, amely évi 300-500 mil liárd forintot tudna forgatni, illetve egy szolidaritási kötvény bevezetése, ami annál is inkább tetszett Orbánnak, hogy szerinte a lakosság az államkötvényeket is szívesen vásárolja. A VOSZ elnöke egyébként abból a megállapodásból indult ki, amelyet még 2010 tavaszán Orbán Viktorral mint pártelnökkel kötöttek. Akkor ígéretet kaptak 10 év alatt egymillió, főként termelő új munkahelyre, arra, hogy négy éven belül a régiós átlagra vagy az alá csökken a vállalkozások adóterhelése. Elhangzott az is, hogy a közbeszerzési és uniós pályázatokon a magyar tulajdonú cégek kerülnek előnybe, s a kormány segíti a kisebb vállalkozások piacra jutását. Demján szerint ezekből vajmi kevés valósult meg. Orbán Viktor szokatlanul önkritikus hangulatban volt, amikor azt magyarázta, hogy mi miért nem sikerült eddig. Például azért, mert a kormánynak nincs magyar pénzre támaszkodó fejlesztéspolitikája. Az összes megvalósuló fejlesztés 90 százaléka uniós pénz és a hozzá rendelt önerő. A kritikát, hogy az állam nem segíti a cégek piacra jutását, elfogadta, s az állami intézményrendszer tohonyaságának tudta be. Egyetértett azzal is, hogy a közmunka nem a legjobb eszköz a munkahelyteremtésre, de mint mondta, így lehet kihozni az embereket a dologtalan világból. – Az IMF a kormány számára nem érzelmi kérdés – mondta Orbán. Vashideg logika, higgadtság, csigavér kell a tárgyalásokhoz. Az jó, hogy nem voltak itt az elmúlt 1,5 évben, mert ha itt lettek volna, akkor nem lennének különadók és nyugdíjrendszer-átalakítás, amelyekből komoly összeg folyt be a költségvetésbe. Így most csak a tranzakciós adóban kell megegyeznünk – tette hozzá. Demján megjegyzésére, hogy össze kell fognia a nemzetnek a kilábaláshoz, azt válaszolta: 2/3-nál nagyobb összefogást nem tudok elképzelni. Az összefogás nem szándék kérdése, hanem az erőé. „Az ilyen félázsiai származékoknál, mint mi, csak így megy” – jelentette ki. Orbán szerint a találkozó legizgalmasabb kérdése, és amin gondolkozni érdemes, hogy mi lesz Magyarország helye Európán belül, ahol épp az 1990-es évek rendszerváltozásaihoz hasonló átrendeződés zajlik, a Nyugat hanyatlik, ellenben Közép-Európának esélye van a felemelkedésre. Orbán úgy véli, a siker új gazdaságpolitikát kíván, s reméli, „a jóisten megsegít minket, és nem kell a demokrácia helyett új rendszert bevezetnünk”.......................................

A korlátaink

Ha volt valakinek eddig kétsége az orbáni demokrácia lényegét illetően, akkor most minden bizonytalanságát eloszlathatja a miniszterelnök legújabb javaslata. Szeptemberi ülésszakán ugyanis arról dönthet az Országgyűlés – s van-e valakinek kétsége, hogyan fog dönteni? –, hogy bevezetik az előzetes feliratkozást a 2014-es parlamenti voksolásra. Magyarországon eddig az állam állította össze a választói névjegyzéket – így a kormányfő –, ezt most megfordítják. Aki a választásokon részt akar venni, annak jó előre fel kell iratkoznia, és ha ezt megteszi, akkor a jelöltállítás első pillanatától kezdve minden információt, ajánlási lehetőséget megkap. Aki nem iratkozik fel, az kívül marad, őt nem fogják „zargatni” választási akciókkal, nem kap szórólapot vagy kopogtatócédulát. Az előzetes választási lista több mint megcsúfolása, tagadása a polgári parlamenti tömegdemokráciának. Az ugyanis arról szól, hogy minden választásra jogosult polgárnak alkotmányban rögzített, az egész közösség által elismert alapjoga, hogy időről időre titkosan véleményt mondhasson a szavazóurnáknál: kit szeretne látni a következő ciklusban a közhatalomban. Ezt a jogot csak bíróság veheti el tőle. Szabadságában áll az is, hogy döntését az utolsó pillanatig halogassa, mint ahogyan az is, hogy akár a szavazófülke ajtajában úgy döntsön: nem szavaz, s távollétével fejezi ki véleményét a politikai elitről. A pártoknak ebben a rendszerben az a feladatuk, hogy programjaikkal meggyőzzék a polgárt, őt képviselik, érdemes őket hatalomra juttatni, mert másoknál jobban fogják képviselni a közösség érdekeit. A politikai váltógazdálkodást pedig nem azért találták ki, mert az „úgy helyes”, hanem mert a polgári demokráciák története bebizonyította, kormányon minden politikai erő kifullad egyszer, nemritkán romlottá válik, s új közszereplők kellenek ahhoz, hogy új válaszokat adhassanak. Vagy egyszerűen csak meg kell szabadulni a régiektől. A mostani javaslat nem más, mint korlátozó cenzus, amely a nyolcmillió jogosult kezéből egy mindig minden párt körül megtalálható elszánt kisebbség kezébe adja a döntés jogát, s törvényessé teszi e kisebbség diktatúráját a távol maradó többség felett. Megfosztja a bizonytalanokat, a sokáig hallgatókat attól a lehetőségtől, hogy az utolsó pillanatban elszánva magukat protesztszavazóként a kormány bármely ellenfelét erősítsék. A kormányfő pontosan látja, hogy sikertelen kormányzásával már nem tudja „békésen” megszólítani a „némákat”, önkritikára nem lát okot, nem mellesleg pedig készen kapja kézhez a határon túlról levélben szavazó magyarok névjegyzékét is. A hatalom már nem biztos abban, hogy az általa keresztülerőltetett új választási rendszer ismét beülteti a bársonyszékbe, még nagyobb biztonságot akar, hogy elvetélt kormányzását bármi áron, bármily nagy ellenszenv közepette is folytathassa.