„A görögök határozottan elutasították
a megszorításokat (...) Görögország végigcsinálta azt, amit az IMF kért, és
nincsenek kinn a bajból. Ezzel ellentétben a magyar reformok működnek."
Rogán Antal jelenlegi fideszes főkommunikátor nyilatkozott így a nyári görög
népszavazás után, amelynek nemleges, vagyis a megszorításokat elutasító
eredménye ellenére a görög kormány azóta ütemesen hajtja végre a megszorító
programot: csökkenti a szociális kiadásokat, a munkanélküli-ellátásokat, növeli
az adókat, pénzt von ki az oktatásból és az egészségügyből, karcsúsítja a
közszférát.
Ellenben Magyarországon, ahol a
miniszterelnök szerint nincsenek és nem is lesznek megszorítások, ilyen
államilag szervezett népnyúzás föl sem merülhet. Igaz ugyan, hogy az alapfokú
oktatásból az elmúlt öt évben 500 milliárdot, a középfokúból 140 milliárdot
kivontak; a nyugdíjkiadásokat 300 milliárddal csökkentették (és elköltötték a
3000 milliárdnyi Manyup-pénzt, ahelyett hogy befizették volna a
nyugdíjkasszába, ahonnan majd az átvett egykori manyuposok ellátását is fizetni
kell); a munkanélküli-ellátásokat 150, az egyéb szociális kiadásokat 75
milliárddal vágták meg (anélkül, hogy az ezen a címen beszedett járulékokat
mérsékelték volna).
Eltűnt 200 milliárd az állami
egészségügyből – kaptunk helyette várólistát és tömeges elvándorlást, aminek
egyetlen alternatívája a fizetős egészségügy –, de Magyarország, ahogyan azt
Orbán megmondta, megszorítások nélkül mászik ki a bajból. Nincs megszorítás,
még ha a korábban ingyenes felsőoktatásért ma már mindenki fizet is, készpénzben,
hitellel vagy röghöz kötéssel. Az sem megszorítás, hogy az adócsökkentés
jegyében a világbajnoki szintre emelt áfa mellé kaptunk háromtucatnyi új adót,
amelyek döntő többségét végső soron a lakosság fizeti. Az pedig egyenesen
előremutató vívmány, hogy a napokban radikális, 200 ezer fős leépítést
jelentettek be a közszférában, ami a szektor dolgozóinak 35 százalékát, a
teljes magyar foglalkoztatotti kör öt százalékát érinti. Nekik kellene
átzsilipelniük a piaci szférába, miközben idehaza – a gazdasági válság 2008-as
beköszönte óta – mérhető volumenben nem jöttek létre új, piaci munkahelyek.
Ráadásul százezres léptékű elbocsátás kizárólag a már ma is tragikus
foglalkoztatási mutatókkal rendelkező egészségügyben, illetve a szintén
túlterhelt és kizsigerelt oktatásban valósítható meg. Ne legyenek kétségeink:
az „államreform" ezeken a stratégiai területeken további jelentős
színvonalesést eredményez majd.
A magyar reformok tehát, ahogyan
azt Rogán miniszter a betanított papagáj éleslátásával megfogalmazta, valóban
működnek: pontosan úgy, ahogyan Görögországban a megszorítások. Az egyetlen
lényegi különbség, hogy nálunk a nyugdíjakhoz még nem nyúltak hozzá: a
klasszikus megszorítócsomag utolsó elemével a jelek szerint megvárják, amíg a
nyugdíjkassza – a népességfogyás, a kivándorlás és a tömeges munkanélküliséget
elfedő közmunka hatásainak eredőjeként – úgy tíz éven belül összeomlik.
Kétszázezer fővel csökkenti a
kormány a ciklus végéig a közszférában foglalkoztatottak számát – jelentette be
nemrég Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese. Mert az
tarthatatlan, hogy minden tizedik magyar, a munkavállalók negyede az államnak
dolgozik.
Lehet, hogy ez rengeteg, lehet,
hogy kevés. De az biztosan sok, ahogy Csepreghy az ATV-ben fogalmazott, vagyis
hogy ezt a több százezer embert át kell terelni a versenyszektorba. Mert a
kabinet most a skandináv modellt követné, azaz hogy a foglalkoztatottaknak csak
a tíz százaléka dolgozzon közvetlenül az államnak.
Tekintsünk el attól, hogy az
érdekképviseletek szerint jóval kisebb annál a közszférában foglalkoztatottak
száma, mint amennyit Csepreghy mondott. És hogy most sem volt semmiféle előzetes
egyeztetés. Még akkor is marad egy nem elhanyagolható kérdés: hol talál majd
magának munkát az a 200 ezer ember, akiket az elkövetkező két évben
„kiterelnek" majd a közszférából?
Csepreghy – Orbán Viktor
hangzatos ígéretét idézve – erre csak annyit tudott mondani, hogy nem fognak
senkit az út szélén hagyni. Nem küldenek el senkit, amíg nem biztosított a
jövője. Mert azt ők sem tekintik megoldásnak, hogy előbb takarékossági
megfontolásból az utcára teszik az embereket, aztán meg segélyezik őket.
Kérdés, hogy a hatalom mikor
tekinti majd biztosítottnak az elbocsátásra, bocsánat, „kiterelésre" érett
közszolgák jövőjét. Ha a kormány eddigi gyakorlatából indulunk ki, nincs gond,
mert szerintük közmunkával is biztosítható bárkinek a jövője. Ha 47 ezer
forintból meg lehet élni, márpedig ezt egy megbízható fideszes káder állítja,
akkor közmunkából mindenképpen menni fog ez.
De a korrupción és a lobbi
frontján túl, hol kamatoztathatják tudásukat a kitereltek? Csepreghy egyelőre
csak azzal tudja biztatni a hamarosan lapátra kerülőket, hogy már tárgyalnak a
piaci szereplőkkel a leépítendő közszolgák foglalkoztatásáról. Nyilván szépen
megkérik őket, hogy alkalmazzanak már párat közülük, ha nem akarnak úgy járni,
mint az Ákos szponzorálásával felhagyó Telecom. Esetleg adókedvezménnyel
próbálják majd ösztönözni őket, ami majd legalább annyi pénzt visz el, mint ha
segélyeznék a munkát nem találókat, viszont nem rontja el a munkanélküliségi
statisztikát. Vagy ami – megint csak az eddigiekből kiindulva – a legvalószínűbb,
tesznek nekik pár visszautasíthatatlan ajánlatot, és ráterelik őket a helyes
útra.
A lényeg a terelés. Mindenki arra
menjen, amerre a kormány akarja. Terelni könnyebb, mint vonzó feltételekkel
átvándorlásra ösztönözni. Olyan ez, mint a tervgazdaság volt, tervezés nélkül.
Ám nem árt, ha a
miniszterhelyettes és társai tisztában vannak azzal, hogy még a birkákat sem
lehet akárhova terelni. Ha nincs fű, nincs víz, ha veszélyben érzi a
biztonságát, a legbéketűrőbb nyáj is megmakacsolja magát. Néha még az is
előfordul, hogy felrúgják a terelőkutyát.
