Takarodó!

Este 8 múlt. Remélem, már otthon vagytok. Bent a négy fal kozött, tán megy már a Netflix, mosogatásnak vége, vacsora megvolt, a gyerek is nyugszik a szobájában, esetleg esti csetezések, kötögetés, társas, kinézés az ablakon, jé, ott egy futár. Ja nem, kettő. Három. Öt. Mindenki otthon, égnek a lámpák, kutyát sétáltató nők, katonai járőr, fegyver nem a vállon, hanem elől, marokra fogva, hátha hirtelen. Hirtelen mi? Robban a pogácsa? Semmi, ezt adták parancsba. Szállingózik a hó. Az utolsó kocogók hazamennek.

Na így a legjobb, gondolja az állam, hátradőlve a főnöki fotelben. Népi kézműves mester által faragott arany csodaszarvas a karfa, 100 milla volt, alsó hangon, ez hatalmam telje, hogy oda és akkor mennek, amikor én mondom, még csak zokszó se hallik, kiki nyugalomba, feketén bólogatnak, betartják, kushadnak, engednek, csinálják, ahogy dirigálok, munkába mehetnek, szórakozás semmi, de kár, hogy ennek egyszer vége lesz, ez hatalmam zenitje. 

Vakarja zsíros, szőrös hasát, elégedetten böffent, tán legurít egy szilvát az esti kolbászra, és már előre rettegve tekint a tavaszra, nyárra, mi lesz akkor, hogy lehet erről a nagy jóról leszokni, amikor ezek ki lesznek engedve, újranyit a Tilos az Á? Nehogymár. Lemehetnek este egy sörre, színházba, korzózni, bele az éjszakába, vakrandi, első részeg britek, nehogymár. Még utazni is fognak, szabadon, ahova akarnak, facsarodik el az állam szíve, és lazít a nadrágszíjon, inge kibuggyan az öv alól, feltűnnek a hurkák. Most kell még kiélvezni, amíg ez van, amíg ez a teljuralom, hogy szólok kedden, hogy csütörtöktől iskola, aztán szerdán szólok, hogy mégsem. Élvezni, hogy vezénylek, irányítok, oda tesztet, oltóközpont, posztolok, feltöltök, rendelkezem rendelettel, lapátolom ki a dellát, nyomtatom a lóvét, és csak pislogni bírnak, nemár, hogy szabadon kimenjenek az utcára, amikor nem szeretném, engedély nélkül. 

Valami újabb járvány kéne, valami rettentő dögvész, hogy jöjjön, mert ennél már sose lesz jobb. Vészhelyzet nélkül az élet savaborsa elvész. Normál hétköznap a halálom. Fesztivállatok? Még mit nem. A fene rogyassza rá az eget ezekre a vakcinákra, az egész nyugatra, még a végén vége lesz ennek a teljuralmi aranykornak. Páncélosokat az aluljárókba, kukásautókat fessék terepszínűre menten, a szemetesek miért nincsenek felplakátolva, hogy minden élet számít? Ja, és lőjenek üdvöt, amíg csak van lőszer, és ha nincs, vessék be a gulyáságyút. Borítsa be a csipetke a Lánchídat üstöllést. A stadionokra több világítást. A hajléktalanok kósza csoportosulásait oszlassák föl, mindenkinek otthon köll lenni, 8 óra múlott, záróra.

Takarodó.