A kommunikációs trend az érdekes. A kormánynak pontosan megmondták, hogy a járványkezeléssel már nincs mit csinálni. Nincs több orvos, ápoló. Ágy még tán van, de az csak annyit jelent, hogy az orvosi-ellátó személyzetnek még több felé kell figyelni.
Nem tudnak hatékonyabban oltani. Lehetne, de így se lassú, és ha ezek bármit szervezni kezdenek, azzal csak rontanak a helyzeten. Szép csendben a házirvosok és a kórházak mennek a maguk feje után, és spontán megszervezik, amit meg kell. Még körülbelül két-három hétig lehet villogni az átoltottságunkkal, amely
1) nem előzi (nem előzheti) meg a már kialakult járványhullámot, hiszen preventív eszköz
2) amint felpörög az oltóanyagok gyártása, (és fel fog, amint azt megírtuk kb. egy hónapja) a hatékonyabban oltó országok napok alatt fognak felugrani.
A koronavírussal az a gond, hogy nem képzelt ellenség. Hanem olyan ellenség, amely miatt ma Magyarországon 5-6 percenként egy ember kínok között, vagy altatásban, de megfullad. Minden megfulladóra jut 10 aki úgy jön ki a kórházból, mint akin átment az úthenger és 50 olyan aki ennyire rosszul ugyan nem jár, de hónapokig tart míg egyenesbe jön az egészsége, és még azután is lesznek maradványtünetei.
A kormányunk tehát tudja, hogy eddig se csinálta jól, most meg már tök mindegy hogy csinálja, mennek a dolgok a maguk útján.
Mit tud tenni? Amiben jó: kommunikálni. Elő is jött a héten a "képzeletbeli Gyurcsány görbe", előkerült Budai Gyula és a többi hivatásos bohóc, akiknek akkor van jelenésük, amikor valami nagyon kínos hibáról kell terelni a figyelmet.
Ebbe a folyamatba illeszkedik az is, hogy a full jelentéktelen myhome széljobber szatellitpártjukkal eljátszatják az oltásellenes hülyét, hadd legyen egy kis hőbörgés ezen. Pedig annak, hogy Dúró Dóra szerint jó-e a védőoltás vagy nem, pont annyi jelentősége van, mint hogy én cukorral vagy borssal eszem a káposztás cvekedlit. Lehet rajta egy jó nagyot vitatkozni, hátha elfelejtjük a kórházigazgatók kétségbeesett beszámolóit, hátha megússzuk, hogy kikerüljön egy jó kis fotó-videó az ózdi, kazincbarcikai, tatabányai, mátészalkai vagy akármelyik "vörös zónából" mint tavaly Bergamóból. Hátha.
Hátha sikerül csinálni valami nagyobb hangzavart, ami elnyomja a lélegeztetőgépek zaját. Amikor felülünk ezeknek a híreknek, és csámcsogunk rajtuk, a csámcsogással pont ehhez a zajhoz járulunk hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése