Magyarország ma 2023-ban

Mérünk fel egy megyeszékhely szélén enyhén düledező egykori építőipari vállalat-telepet. A komcsi vállalat megrottyanása után az épületeket magától értetődően bérbeadással hasznosítja a nertől, khm, nem túl távol álló mai tulajdonos.

Megdöbbentően érdekes. Azok a végletek.

A házak kb. egynegyedében a legsúlyosabb modern csúcstechnológia, robotok, lézerhegesztés, század- és ezredmilliméterek, mosolygós, kedves, vendégszerető mérnöktulajok, akik kávéval kínálgatnak, a parkolóhelyeiken elektromos Mercik a hatvanmilliós fajtából; beszállítás a legelegánsabb impi vállalatoknak.

De a másik negyedében bangladesi viszonyok (mínusz a meleg, mert egyelőre kurva hideg van odabent). Tulajdonképpen tudnom kellett volna, hogy a mai low-tech, sőt, lowest tech ipar svájcibicskája, végtelen üzlete a csomagolás. Hiszen minden be van csomagolva, de nagyon, és orbitális mennyiségű motyó megy házhoz is. Na, ezeket a dobozokat - sokszor nagyon különös, bonyolult alakú kartonokat - magyar nők is hajtogatják. Kézzel. Némán, a szutyok, penészes, hideg, borzalmas homályos romos csarnokokban; a főnök persze mindig férfi, aki vagy mögöttük álldogál szúrós szemmel (hogy én mennyire nem bírnám megállni hasonló helyzetben, hogy be ne segítsek!), vagy a fűtött bódéirodában excelezi a szállítóleveleket. Vérfagyasztó; és zárójelbe is teszi az általános, feloldhatatlan munkaerőhiányról szóló sztorikat. Ezek a nők ezeken a helyeken dolgoznak, miközben egy otthonápoló napi harminc zsebbe, egy pincér havi hatszáz zsebbe ezen a településen. Fölfoghatatlan.

—

Kb. közöttük, a hájtekes és a dobozos között félúton van a raklapos, magyarul trepnis. Raklapokat ad és vesz. Tíz méter magas tető alatt tornyosulnak a raklapok, a fal nélküli, csak dróthálóval körülvett raktár - ahogy a felmérésünkön lesz, “nyitott szín” - oldalán osb-lapokból szervített bódék, iroda, szárítókamra.

Az mondja

- októberben még reggel héttől este kilencig voltak nyitva, de éjjel is jöttek kamionok, azok lerakták a trepniket a raktár elé

- ma kilenctől kettőig vannak

- a forgalmuk a tizedére csökkent

- mert a kereskedelem összeomlóban, akkor is, ha ezt a laikus egyelőre nem érzi

- a város Lidl-jei forgalma nominálisan negyven százalékkal (tehát motyóban legalább ötvennel) csökkent ősz óta, ezt a hozzá járó kamionosoktól tudja, akik egyszerűen feleannyit szállítanak, mint fél éve és az átvevőjük is pletykál

- mert aki naponta jött kamionnal, most hetente jön kisteherrel

- plusz megjöttek az ukrán raklapok, az 3600, ők előtte 6000-ért adták

- de a boltok szóltak, hogy adják ők is 3600 körül, különben hát…

És tényleg. Legalább háromnegyed órát töltöttünk nála, az alatt semmi. Csönd. Azt állítja, fél éve nem tudott volna velünk dumálgatni ilyenkor. Nyüzsgés, ricsaj, dízelfüst, káosz töltötte volna be a most néptelen belső, telepi utcát. Abszolút hihetően mondja.

Lassan csak beérik a zseniális gazdaságpolitika gyümölcse, hiszen csodák azért nincsenek; ha egy országot dilettáns tolvaj bűnözők uralnak, az előbb-utóbb üt. Ezen az egykori gyártelepen ez már most nagyon ordít.

Lesz itt akkora nagy szar, hogy öröm lesz nézni....