Tízezrek tiltakoztak az új alaptörvény és az elmút év törvénytelenségei ellen, miközben az Operaházban a hivatalos ünnepség zajlott. A rendszerváltozás óta Orbán Viktor volt az egyetlen politikus, akinek sosem kellett szembesülnie azzal, hogy az utca ellene fordul. Egészen mostanáig.
Orbán Viktor volt az egyetlen politikus a rendszerváltozás óta, akinek sosem kellett szembesülnie azzal, hogy az utca ellene fordul. Egészen hétfőig. Mert ha a választásokat el is veszítette, az utcát sosem. 2002-ben úgy bukott meg, hogy közben olyasmit sikerült elérnie, amit sem előtte, sem utána senkinek: négyéves ciklusának végén jelentősen több embert tudott megmozgatni, mint annak kezdetén. A Testnevelési Főiskolán, a Kossuth téri "kétmilliós" nagygyűlésen és a Millenárison ráadásul az ország legelkötelezettebb politikai közössége alakult ki, amely egészen a 2010-es választási győzelemig biztosította a Fidesznek a közterek feletti uralmat.
Az ember hajlamos úgy gondolni a modern tömegdemokráciák politikusaira, mint szívtelen és lelketlen manipulátorokra, akik a tömeggyűléseken mindvégig józanok maradnak, miközben híveiket szuggerálják. Hogy egy-egy ilyen rendezvény tömegélményt csak a tömegnek adhat, a szónoknak nem. Pedig annak a megtapasztalása, hogy valakinek a hívására visszatérően tízezrek mennek azonnal az utcára, és az az élmény, hogy ezek az emberek őszinte lelkesedéssel mind-mind egyetlen nevet skandálnak, senkit nem hagyhat hidegen. De mi történik akkor, ha valaki folyamatosan csak ezt tapasztalja? Ha az utcára csak olyan tömegek vonulnak, akik a riválisokat fütyülik ki, de őt magát soha? Hogyan lehet felfogni azt, ha valaki annak ellenére veszít el választásokat, hogy az "emberek" nagyon látványosan őt akarják, hogy a "haza" vele van, és nem az ellenfelekkel? A politika pszichológiai összetevőit természetesen nem szabad túldimenzionálni - de ugyanígy a racionális tervezés jelentőségét sem, ami sokkal gyakoribb hiba. Az ellenben biztos, hogy hétfőn, illetve korábban december 23-án a magyar miniszterelnök egy teljesen új tapasztalattal gazdagodott, egy olyan élménnyel, amiben több mint két évtizedes politikai pályafutása során még nem volt része.
És most egy olyan Orbán Viktor kapott elég nagy pofont az utcától, aki az elmúlt években egyre látványosabban bezárkózóvá vált. A szóbeszéd szerint a magyar miniszterelnök csak egy szűk körre hallgat, miközben azok a tanácsadói és bizalmasai, akik ellentmondanak, hamar a körön kívül találják magukat. Az országot elsötétített mikrobusszal járja, és egy felcsúti parasztházba elvonulva rendeli magához beosztottjait eligazításokra. A modern kommunikáció eszközeitől (telefon, számítógép és internet) hírhedten idegenkedik, olyannyira, hogy nemrég még saját pártigazgatója és pártjának fiataljai is kigúnyolták, illetve kinevették ezért. A klasszikus tömeggyűléseket és a nyílt szerepléseket, amiben pedig annyi tapasztalata van, az elmúlt egy évben meghökkentően kerülte; a nyilvános fellépéseire rendre válogatott és szűk baráti közönség előtt kerül sor; az ország jövőjéről szóló vízióit és terveit is előszeretettel fejtegeti a Parlament helyett hazai terepen, különféle jobboldali alapítványok és műhelyek rendezvényein. A valaha dinamikusnak, fiatalosnak és a világra nyitottnak tűnő miniszterelnök vonzereje sem maradt természetesen érintetlen ettől a változástól: míg 2002-ben gimnazista fiúk és lányok százai siratták a Fidesz választási vereségét a Millenárison, 2011-ben már 1500-2000 forintért kellett fiatal diákmunkásokat toborozni Orbán Viktor köré a március 15-ei ünnepségre.
A miniszterelnök tehát egy egyre zártabb és mesterségesebb környezetben hozza meg döntéseit, amelyről kritikusai pontosan azt állítják, hogy nem veszi figyelembe a gazdasági és világpolitikai realitásokat. Mintha a külvilág ingerei vagy el sem érnének a miniszterelnökhöz, vagy nem lenne senki, aki segítene neki azokat lehetőleg minél objektívebben mérlegelni. Orbán Viktor 2012. január 2-án is az öncsalásnak és a tudatlanságnak ebben a furcsa burokjában készült megünnepelni, hogy az országot végre teljesen ízlése és akarata szerint alakíthatta át, ám saját szemével kellett látnia és saját fülével kellett hallania, hogy az a tömeg, amelyik kint vár rá, már egyáltalán nem az a tömeg, amelyik őt idáig eljuttatta. Vajon melyik lehetett a félelmetesebb: arra rájönni, hogy az ellenséges és őt szidalmazó tüntetők jelensége számára teljesen ismeretlen, vagy arra, hogy a sorfalat álló rendőröké túlságosan is ismerős?
Persze lehet, hogy még a hétfői kormányellenes tüntetés sokkja sem volt elég, és a miniszterelnök még az után sem akarja megérteni, hogy baj van, hogy már az utca is ellene fordult. De azok a hívei, akiknek a rendőrök azt mondták, "ha arra mennek, szétszedi magukat a tömeg", minden bizonnyal megértették. Reménykedjünk, talán majd ők végre elmagyarázzák Orbán Viktornak is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése