Látszat-kormány, látszatintézkedések...

Moszkvát meg majd elfújja a Széll (Kálmán)

Az akadémia elnöke javasolt, a kerületi elöljáró emlékeztetett, a budapesti főpolgármester előterjesztett, a Jobbik és az LMP támogatott, az MSZP pótcselekvésnek minősített. A fővárosi közgyűlés meg döntött: május 5-tõl Széchenyi István nevét viseli az Akadémia előtti Roosevelt tér.

A felszólamlók nem Roosevelt – „az Egyesült Államok és az egész demokratikus világ erkölcsi és politikai iránytűje” – ellen, hanem Széchenyi – „a legnagyobb magyar” – mellett érveltek. Minden szavuk igaz volt, minden mondatuk ürességtől kongott.
Hát ez eldöntetett: az átnevezési buzgalom elsöpörte Rooseveltet, hamarosan elsöpri Moszkvát, mint teret, amely ismét a nevére veszi Széll Kálmánt. Már csak azért is, hogy mielőbb materializálva lássunk már valamit a kormány országépítő-gyarapító álmaiból.
A városvezetés bölcsességét dicséri viszont, hogy Elvis Presleynek még várnia kell. A nemzeti konzultáció sikereként a budapestiek többsége a Margit híd budai hídfőjére gondolt, ám a főpolgármester tanult a nagypolitikából, és véleménye az Üllői út-Ferenc körút kereszteződése mellé szilárdult. Amíg az 56-os emlékezők nem emlékeztették 56-ra, így ott Corvin negyed lesz, és a rock and roll királya mégis a Margit hídhoz költözhet.

Már azt hinnénk, ennyi, kezdenénk megnyugodni, mert már ez is több a soknál, ám akkor megtudjuk: a Városháza hírzárlatot rendelt el az ügyben. Nem készült még el ugyanis a teljes, minden átnevezést tartalmazó csomag. Nem sokáig pihenhetünk: július 1-jén jön a következő forduló, addig a csődközeli BKV felkészül a megállóhelyek tábláinak cseréjére.
Hogy is énekeltük réges-régen?
"A-a múltat végképp eltörölni..."
Ez jött ismét elő, ismét hibásan. Nem lehet eltörölni, nem lehet történelmi eseményeket meg nem történtté tenni, bármennyire is szeretné a mostani rezsim. Nem kell minden faluba Lenin-szobor, de egy-két emlékhelyet nem ártott volna/nem ártana megőrizni, okulásul.
Budapest is anyagi csődben van, de ne legyünk szájtátiak: értelmes ember mindig minden helyzetben felveszi a cselekvés fonalát.
Ugyan mitől teljesen logikus és ésszerű lépés átnevezni azt, amit végre megszoktunk, és ami egy csomó embernek, intézmények okoz fölösleges, időtrabló (és drága!)okmánycserét?
Először csak a megszorítás szót töröltük a szótárból..., utána a repülőteret, majd az utcaneveket kereszteljük át..., hamarosan jöhet az újbeszél legújabb vívmánya: az éhezést diétára, a feketét fehérre...stb fogjuk átkeresztelni. (Ja, az államfőt álamfőre, az állomást álomásra...stb). Miért is ne? A 2/3-ad mindenre felhatalmazást adott..., a memória pedig köztudottan rekonstruktív. Orwell forgolódik a sírjában...